A Magyar Franchise Szövetség idén 11 kategóriában hirdeti meg pályázatait

A Magyar Franchise Szövetség idén 11 kategóriában hirdeti meg pályázatait

A Magyar Franchise Szövetség idén 11 kategóriában hirdeti meg pályázatait

Idén egy újabb kategóriával bővül a Magyar Franchise Szövetség által meghirdetett pályázatok köre.

Az “Év Válságálló Hálózata” kategóriában azoknak a hálózatoknak a pályázatait várjuk, amelyek gyorsan és eredményesen tudtak alkalmazkodni a 2020-ban hirtelen negatív irányba forduló gazdasági környezethez. A Magyar Franchise Szövetség elnökségének meglátása szerint, számos franchise hálózat a fék behúzása helyett szinte azonnali reakcióval, új fejlesztésekkel előre menekült. Az új díjkategória az ő munkájuk eredményeinek elismerésére hivatott.

A pályázaton való részvétel feltételei: kizárólag a Magyar Franchise Szövetség rendes tagi státusszal rendelkező franchise átadó tagjai, valamint a hozzájuk tartozó franchise átvevők pályázhatnak. Minden kategóriában egy díj kerül kiosztásra. A Magyar Franchise Szövetség fenntartja magának a jogot, hogy megfelelő pályázat hiányában az adott kategóriában nem hirdet pályázati nyertest.

A pályázatokat a következő kategóriákban várjuk:

Hálózatok számára kiírt díjak:

1, Az Év Hazai Franchise Hálózata
2, Az Év Legdinamikusabban Fejlődő Franchise Hálózata
3, Külföldön sikeresen terjeszkedő hazai hálózat
4, Marketing Díj
5, Az Év Innovatív Franchise Hálózata
6, Internet Média és Web Díj
7, Az Év Válságálló Hálózata

Franchise átvevők számára kiírt díjak:

8, Az Év Franchise Átvevője
9, Az Év Fiatal Sikeres Franchise Átvevője
10, Az Év Multi-unit Franchise Átvevője
11, Az Év Multi-brand Franchise Átvevője

A pályázatok benyújtásának határideje: 2022. november 30.

A benyújtás módja: A Magyar Franchise Szövetség titkársága számára e-mail-ben a fotitkar@franchise.hu, vagy az info@franchise.hu címekre, illetve postai úton a 1027 Budapest, Margit körút 64/B címre.

A pályázat elbírálója: a Magyar Franchise Szövetség elnöksége

 

Az elbírálás kritériumai az egyes kategóriákban

1, Az Év Hazai Franchise Hálózata

  • országos lefedettséggel és szakmai ismertséggel rendelkező, több mint 5 éve működő hazai hálózat
  • egységszám (saját és franchise egységek)
  • egységszám alakulása az előző években
  • forgalom alakulása az előző évekhez viszonyítva
  • márkaismertség
  • külföldi jelenlét
  • know-how fejlesztése
  • a pályázó indokolása


2, Az Év Legdinamikusabban Fejlődő Franchise Hálózata

  • egységszám alakulása az előző években
  • egységszám növekedése 2022-ben
  • forgalom alakulása az előző évekhez viszonyítva
  • a biztonságos és megalapozott hálózatbővítés szempontjai
  • márkaismertség
  • a pályázó indokolása


3, Külföldön sikeresen terjeszkedő hazai hálózat

  • külföldi egységszám (saját és franchise)
  • nemzetközi forgalom alakulása
  • a know-how külföldi adaptációja
  • a biztonságos és megalapozott nemzetközi hálózatbővítés szempontjai
  • a pályázó indokolása


4, Marketing Díj

Az év kiemelkedő marketing tevékenységet folytató franchise hálózata

  • országos lefedettséggel és szakmai ismertséggel rendelkező hálózat
  • márkaismertség növekedésének aránya (a vizsgált évben azt megelőző évekhez viszonyítva)
  • marketing koncepció részletes bemutatása (kreativitás előtérben)
  • néhány média megjelenés, reklámkampány dokumentálása
  • országos marketing tevékenység hatékonysága
  • a pályázó indokolása


5, Az Év Innovatív Franchise Hálózata

  • szakmai ismertséggel és elismertséggel rendelkező hálózat
  • a hálózaton belül megvalósult szakmai innováció lényegi bemutatása
  • a fejlesztés eredményeként létrejövő esetleges gazdasági hasznosulás
  • eredetiség, újszerűség
  • innováció hatásának köszönhető forgalom- és/vagy ismertség növekedése
  • a pályázó indokolása


6, Internet Média és Web Díj

Az év kiemelkedő internetes tevékenységet folytató franchise hálózata

  • weboldal(ak) megjelenése
    design: a weblap vizuális megjelenése és tartalmának megismerése milyen összbenyomást kelt a látogatóban. Megjelenés, színvilág, grafika támogatja-e a megadott célkitűzést, valamint mennyire van összhangban a tartalommal
    interaktivitás: milyen formában ad lehetőséget a honlap a látogatóknak/franchise partnereknek a kapcsolattartásra. A honlap tartalma/szolgáltatásai mennyire használják ki a web által nyújtott kétirányú kommunikációs lehetőségeket
    tartalom: a honlap tartalmi része mennyire támogatja a marketing célkitűzés megvalósítását
  • közösségi oldalakon való kommunikáció, kapcsolattartás
    tartalom szerint
    aktivitás szerint
  • internetes megjelenések, a hálózat interneten futó reklámjai, blogjai, egyéb megjelenési formái

 

7, Az Év Válságálló Hálózata

  • egységszám alakulása 2020 és 2022 között
  • forgalom alakulása az előző évekhez viszonyítva
  • milyen válaszokat tudott adni, milyen innovációkkal tudott alkalmazkodni a hálózat, az új gazdasági kihívásokra?
  • milyen módon támogatta a központ a partnereit a válság alatt?
  • a pályázó indokolása


8, Az Év Franchise Átvevője

  • tevékenység megkezdésének időpontja
  • működő egységeinek száma
  • forgalom alakulása az előző évekhez viszonyítva
  • átvevő hozzájárulása a hálózat fejlődéséhez,
  • átvevő innovatív ötletei, azok megvalósulása a hálózatban (amennyiben van ilyen)
  • rendszergazda indokolása


9, Az Év Fiatal Sikeres Franchise Átvevője

  • felső korhatár 35 év
  • tevékenység megkezdésének időpontja
  • átvevő hozzájárulása a hálózat fejlődéséhez
  • forgalom alakulása az előző évekhez viszonyítva
  • átvevő innovatív ötletei, azok megvalósulása a hálózatban (amennyiben van ilyen)
  • rendszergazda indokolása


10, Az Év Multi-unit Franchise Átvevője

  • tevékenység megkezdésének időpontja
  • működő egységek száma
  • vendégszám-, tranzakciószám alakulása az előző évekhez viszonyítva
  • átvevő innovatív ötletei, azok megvalósulása a hálózatban (amennyiben van ilyen)
  • alkalmazottak száma
  • rendszergazda indokolása


11, Az Év Multi-brand Franchise Átvevője

  • tevékenység megkezdésének időpontja a különböző hálózatoknál
  • különböző franchise hálózatokban való működő egységek száma
  • az egyes egységek forgalmának alakulása, növekedése
  • átvevő innovatív ötletei, azok megvalósulása a hálózatban (amennyiben van ilyen)
  • alkalmazottak száma
  • ajánlás egy rendszergazdától


Várjuk tagjaink pályázatait!

Cikkek

2024-ben újra franchise kiállítás lesz Budapesten

Sokan gondolkoznak azon, miként kerülhetnének ki az alkalmazotti létből és válhatnának saját főnökükké. Egy vállalkozás elindítása nagyon sok előkészületet igényel, bonyolult és kockázatos folyamat. Nem

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Magyar Franchise Szövetség • H-1027 Budapest, Margit krt. 64/b • Telefon: +36 20 342 3342 • E-mail: titkarsag(kukac)franchise.hu