Három amerikai hálózat is megkezdte franchise partnerei toborzását Magyarországon

Három amerikai hálózat is megkezdte franchise partnerei toborzását Magyarországon

Három amerikai hálózat is megkezdte franchise partnerei toborzását Magyarországon

Az Egyesült Államok egyik vezető vagyonvédelemre szakosodott franchise hálózata budapesti mini konferencián mutatja be üzleti modelljét.
November 6-án hazánkba látogat Reed Nyffeler, a Signal 88 Security alapítója és vezérigazgatója, aki betekintést nyújt a vállalat működésébe. Az Omahában alapított Signal 88 Security most Európában keresi a franchise partnereit. A hálózat indulásakor azt a célt tűzte ki feladatául, hogy védelmet nyújtson az emberek számára, hogy családjukat, értékeiket és ingóságaikat biztonságban tudhassák. A márkanév az omahai rendőrség által használt “signal 88” szóból ered, mely egyet jelent a biztosított helyszínnel. A franchise hálózat 2007-ben indult el, azóta 4 országban, több mint 340 franchise partnerrel vannak jelen. A hálózat különböző védelmi és biztonsági szolgáltatásokat nyújt mind természetes, mind pedig jogi személyek számára. A riasztó telepítés és a távfelügyelet mellett, mind személygépkocsis, mind pedig gyalogos illetve biciklis járőrökkel is védik a területet. Emellett különböző rendezvények, események biztonsági szolgálatát is ellátják. A hálózat terjeszkedését tekintve eddig Észak-Amerikára és Ausztráliára összpontosított, viszont most elérkezett az idő, hogy Európában is megvesse a lábát. Eddigi tapasztalataik szerint egy átlagos franchise partner által üzemeltett egység bevétele a megnyitás követő 5. évben meghaladja a 200 millió forintot.
Partnert keres hazánkban a 2003-ban alapított Snap Fitness is, amely jelenleg több, mint 2500 egységgel üzemel 24 országban.
Snap Fitness edzőtermei , melyek az edzeni kívánók számára a hét minden napján 24 órában nyitva állnak, óriási sikert arattak világszerte. A tréningeket minden alkalommal személyre szabják – részben ez is jelenti a koncepció különlegességét és egyben hatékonyságának titkát is. A személyi edzéseket állandóan monitorozzák, így a résztvevők mindig nyomon tudják követni, mennyit fejlődtek, milyen teljesítményt adtak le az edzésen. A franchise központ folyamatosan háttértámogatást biztosít a partnerei számára, a szerződés aláírásától kezdve a központ egy munkatársa állandó kapcsolatban áll az átvevővel, segíti nem csak az egység kialakításában, hanem az üzlet beindításában.
A szépségipari szektorból a Spa810 kíván hazánkban kizárólagos partnert találni.
Spa810  a day spa piac úttörője. A hálózat jelenleg az Egyesült Államokban és Kanadában üzemeltet szalonokat, az első európai egységek pedig a közeljövőben fognak megnyitni Írországban és az Egyesült Királyságban. A day spa piac jelentős mértékben növekedett az elmúlt 20 évben. Az USA-ban 1990-ben 200 day spa működött, ez a szám 2013-ra meghaladta a 100.000-et. A piac további növekedését várják, köszönhetően az életstílusok változásának és az életszínvonal folyamatos növekedésének. A legnagyobb fejlődést Ázsia mellett Közép- és Kelet-Európában várják, elsősorban azért, mert ezen régiók életszínvonala fejlődik a leggyorsabban. A franchise hálózat a masszázs mellett, különböző lézeres és egyéb szépségápolási szolgáltatásokat nyújt vendégei számára. A franchise központ a szerződés megkötésétől kezdődően folyamatos támogatást nyújt a leendő franchise partnerek számára, kezdve az üzlethelyiség kiválasztásánál (melyek mérete 200-250 négyzetméter), emellett részletes oktatást biztosít az átvevőknek és leendő alkalmazottjaiknak.
A Signal 88 Security előadásán való részvétel díjmentes és előzetes regisztrációhoz kötött. Az előadás angol nyelven zajlik.
Az eseményre való regisztráció az info@franchise.hu email címen vagy a +36 1-391-7313 telefonszámon lehetséges.

Cikkek

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Magyar Franchise Szövetség • H-1027 Budapest, Margit krt. 64/b • Telefon: +36 20 342 3342 • E-mail: titkarsag(kukac)franchise.hu