Nagyszabású étteremátalakításokra készül a McDonald’s Magyarországon. A vállalat globális központja által március elején bejelentett növekedési stratégiával összhangban az étteremlánc itthon is interaktív digitális technológiával támogatott szolgáltatásokkal modernizál – írja a hvg online.
A cég közleménye szerint az „Experience of the Future”, azaz a „Jövő élménye” koncepció mentén átalakított gyorséttermekben a vendégek számára a legfontosabb változást a digitális, önkiszolgáló rendelőfelületek (kioszkok) jelentik majd, ahol áttekinthetik a kínálatot, egyszerűen választhatnak a menüből, vagy akár megalkothatják a saját igényeiknek megfelelő szendvicset, sőt, akár a saját asztalukhoz is kérhetik azt.
Az új koncepció bevezetését az éttermek több mint felét üzemeltető helyi franchise partnerekkel közösen, 29 éves hazai történetének eddigi legjelentősebb beruházásával tervezi megvalósítani a vállalat. Az idén várhatóan már öt hazai éttermet alakítanak át digitálisra.
Forrás: Hvg Online