Üzleti Etikai Díj Pályázat a Magyar Franchise Szövetség tagjai számára

Üzleti Etikai Díj Pályázat a Magyar Franchise Szövetség tagjai számára

Üzleti Etikai Díj Pályázat a Magyar Franchise Szövetség tagjai számára

https://www.franchise.hu/hirek/szovetsegi-hirek/%C3%9Czleti_Etikai_D%C3%ADj_P%C3%A1ly%C3%A1zat_a_Magyar_Franchise_Sz%C3%B6vets%C3%A9g_tagjai_sz%C3%A1m%C3%A1ra

A Magyar Üzleti Etika díj a Budapest Klub kezdeményezésére jött létre, és a Piac és profit lappal közösen kerül kiadásra. A díjat független zsűri ítéli meg évente egy-egy magyarországi székhelyű cégnek kisvállalat,  közép-, nagyvállalat és multinacionális kategóriában.

Az Üzleti Etika díjat olyan vállalatok nyerhetik el, ahol fontos szerepet kapnak a felelős és etikus üzleti magatartás példamutató megoldásai. A díj ezekre a pozitív folyamatokra kívánja felhívni a figyelmet, s nem a vállalat tevékenységének egészét minősíti.

Olyan franchise hálózatok, valamint átvevők jelentkezését várjuk, melyek vezetői, munkatársai úgy érzik, hogy etikus, felelősségteljes magatartással vesznek részt az üzleti életben, és ezért pályázni szeretnének a 2016. évi Üzleti Etikai Díjra.

A jelölés után az Üzleti Etikai Díj Kontroll Bizottsága dönti el, mely jelölteket kér fel a szervező a pályázat benyújtására.

A jelölés szövegében a következő adatoknak kell szerepelnie:

– a vállalat, vállalkozás neve, székhelye (csak magyarországi székhelyű és működésű, itt adózó cégek jelölését fogadjuk),
– fő tevékenységi köre,
– éves forgalmának nagyságrendje,
– a vállalkozás kora (legalább három éve működő pályázhat),
– első számú vezetőjének, valamint kapcsolattartójának neve, elérhetősége (telefon, e-mailcím),
– egy rövid, hivatalos jelölési nyilatkozat az aláírásra jogosult aláírásával.

Elvárások a pályázóktól:

– A vállalat, cég felelős gondolkodásmódról tesz cselekedetein keresztül tanúbizonyságot.
– Felelősséget vállal a munkatársaiért, az üzleti partnereiért, a szűkebb és tágabb környezetének jólétéért, a társadalom fenntartható fejlődéséért, a klímaváltozás negatív folyamatainak visszafordításáért, az esélyegyenlőség javításáért.
– Tetteit nem a mindenáron való haszonszerzés irányítja, hanem a másokról gondoskodás, más érdekeinek, jóllétének figyelembevétele is.
– Környezete (szűkebb tágabb, emberi, természeti, üzleti) érdekei miatt képes átértékelni a várható üzleti hasznát, illetve be tudja illeszteni cselekedetinek célrendszerébe a fenntarthatóság globálisabb céljainak szolgálatát is.

Üzleti Etikai díjat csak egyszer lehet kapni. A díjjal embléma, logó viselésének jogosultsága jár együtt!

A díj odaítélésének első lépése a jelölés, melyet a Magyar Franchise Szövetség tesz meg.
A jelölés elfogadását követően maximum 5 oldalas pályázati anyag elkészítésével lehet pályázni.

Díjat négy kategóriában osztanak: kisvállalat, középvállalat, nagyvállalat, multinacionális vállalat. Egy kategóriában több díjazott is lehet.

Szeptember 10-ig várjuk mindazon rendszergazda tagjaink jelentkezését, akik szeretnének elindulni a megmérettetésen.

Amennyiben szeretne elindulni a megmérettetésen, vagy bővebb információért hívja a 061/391 7313 telefonszámot, vagy írjon a info@franchise.hu email-címre.

Cikkek

2024. évi Franchise díjak: 2 új kategóriában is várjuk tagjaink pályázatait

Idén 2 újabb kategóriával bővül a Magyar Franchise Szövetség által meghirdetett pályázatok köre.

Az “Arculat és design Díj” kategóriában Magyarország legszebb átvevői üzletét keressük, míg a “A legkedveltebb fiatal hálózat” kategóriában nyílt közönségszavazás eredményeként ítéljük oda majd a díjat.

Leggyakoribb franchise-ba vetett tévhitek

A franchise üzleti modell egy már tesztelt, sikeresen működő üzleti modell-, illetve a hozzá kapcsolódó “egyedi, értékkel bíró” know-how átadásán alapul.  Az új vállalkozási lehetőséget

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Magyar Franchise Szövetség • H-1027 Budapest, Margit krt. 64/b • Telefon: +36 20 342 3342 • E-mail: titkarsag(kukac)franchise.hu