A Magyar Franchise Szövetség elnöke vezette le a Szövetség Nyílt napját, a délutánon 110 érdeklődő vett részt.

A Magyar Franchise Szövetség elnöke vezette le a Szövetség Nyílt napját, a délutánon 110 érdeklődő vett részt.

A Magyar Franchise Szövetség elnöke vezette le a Szövetség Nyílt napját, a délutánon 110 érdeklődő vett részt.

Tegnap, november 5-én került megrendezésre a Magyar Franchise szövetség első nyílt napja. A rendezvény délután egy órától késő délutánig tartott, ahol a franchise iránt érdeklődők előadások és személyes beszélgetések során kávé és sütemény mellett szerezhettek mélyebb ismereteket.
A délutánon több, mint száz fő vett részt. Mint Tóth András a Magyar Franchise Szövetség elnöke (Első Magyar Pékpont rendszer tulajdonosa) elmondta néhány részvevő még határon túlról is érkezett. A rendezvényt Tóth András elnök nyitotta meg, és a később kialakult beszélgetések moderátoraként vezette le a nyílt napot.
“Itt tudjuk közel hozni a Franchise szakértőit, az erős és jól prosperáló franchise vállalkozásokat azokkal, akik maguk is gondolkoznak hálózat létrehozásán, indításán vagy csak egyszerűen egy sikeres koncepció átvevői akarnak lenni, és azokkal akik ismereteiket szeretnék mélyíteni.”
Az előadások sorát Dr. Mandel Katalin a Szövetség főtitkára kezdte, aki a franchise alapvető elméleti hátteréről, gyakorlati tanácsokról beszélt. Szó volt a rendszergazda és az átvevő szerepéről, valamint arról, hogy hogyan lehet megfelelő átvevőt találni hálózatunk építéséhez.
A következő előadást Dr. Darázs Lénárd a Franchise Szövetség Etikai bizottságának elnöke tartotta. Beszámolójában kiemelt figyelmet fordított a másolhatóság védelmére, a franchise díjak megállapítására, és a franchise szerződés egyediségére, annak másolhatatlanságára.
A két bevezető előadást rövid szünet követte, ahol az előadóktól további kérdésekre kaptak választ az érdeklődők. A kávé fogyasztása mellett megismerkedhettek két kiállító tag tevékenységével (Shop Management System, ASSISTER)
A második blokkban négy hálózat osztotta meg tapasztalatait az idulás nehézségeiről és az azóta felmerült leküzdendő akadályokról. Három nagykorú (húsz évnél régebben piacon lévő) hálózat, és a fiatal Levendula kézműves fagylaltozó is megemlékezett az oktatás fontosságáról, és a partnerválasztás nehézségeiről.
A kézikönyvek fontosságáról, és a franchise nyújtotta “védőháló” szerepéről Hetyei József, a Diego franchise igazgatója és Molnár Tibor, a Fornetti franchise üzletág igazgató is megemlékezett.
Bár nehezebb feladatokkal mindenki találkozott működése során, az együttes célok, és az elért sikerek, eredmények további lendületet adnak a hálózatok fejlődéséhez.

Cikkek

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Magyar Franchise Szövetség • H-1027 Budapest, Margit krt. 64/b • Telefon: +36 20 342 3342 • E-mail: titkarsag(kukac)franchise.hu