A Szövetség a pályázók ösztönzésére, tagjainak teljes körű tájékoztatására törekedve cikksorozatot indított, mely írásokban – 2008 és 2012 között – minden év díjazottjait bemutatja. Az összeállításokban mind a rendszergazdákról, mind pedig a díjat kapott franchise átvevő partnerekről megemlékezik. Harmadik alkalommal a 2010-es év díjazottjai kerültek sorra.
2011 januárjában is sor került a Magyar Franchise Szövetség Díjkiosztó Gálaestjére, amelynek különös aktualitást adott, hogy a franchise szektor támogatása ismét bekerült a Széchenyi tervbe. A gálavacsora a hazai franchise szektor legrangosabb eseménye, ahol a 2010. év franchise díjazottjai mellett egyben a szervezet megalapításának 20. évfordulóját is ünnepelte a franchise szakma.
E jeles alkalomból, az elmúlt 20 évre visszatekintve a Magyar Franchise Szövetség megemlékezett mindazokról a személyekről, akiknek a munkája meghatározó szerepet játszott a társadalmi szervezet megalakulásában és fejlődésében, a hazai franchise kultúra megteremtésében.

A Magyar Franchise Szövetség emlékdíjat adott át a szövetség eddigi elnökeinek, megköszönve és elismerve munkájukat, illetve a franchise szakmában nyújtott kiemelkedő tevékenységüket. Emlékdíjban részesült Pincési Endre (Diego Kft.), Erdélyi László Attila, Lavotha Ildikó (High Care Cosmetics Kft.), és természetesen a szövetség jelenlegi elnöke, Murányi László.
2011-ben sem maradhatott el franchise díjak átadása
A 2010. Év franchise hálózata elismerést, a Duna House ingatlanközvetítő-hálózat érdemelte ki. A Duna House a magyarországi ingatlanpiac egyik vezető vállalata, széles és sokrétű tevékenységi körébe tartozik az ingatlanközvetítés, a franchise megoldások, a projekt marketing-tevékenység, ingatlan-finanszírozás és ingatlanokkal kapcsolatos befektetések, valamint az ezekhez kapcsolódó tanácsadói és kezelői tevékenységek. A vállalat 2010-ben túlszárnyalta minden addigi eredményét, rekord tranzakciószámot és bevételt produkált.
.jpg)
Az év legdinamikusabban fejlődő, fiatal franchise hálózata kategória győztese a Lapterjesztő hálózata lett. A céget családi vállalkozásként, 1995-ben alapították. A Lapterjesztő által 2008-ban, Magyarország terültén terjesztett kiadványok száma meghaladta a 612 millió példányt. 2009-ben országos lefedettséggel, franchise rendszerben folytatták tovább tevékenységüket.
Az Év legsikeresebb franchise átvevője díjat Lászlóné Gyócsi Mónika, a High-Care hálózat franchise átvevője kapta.
Lászlóné Gyócsi Mónika 1995-ben került kapcsolatba a High-Care céggel, és azóta a hálózat kiemelkedő franchise partnerévé vált. A 2004-ben, Dunakeszin megnyitott egységében egyre több fejlesztést valósított meg, melynek köszönhetően 2006-2010. között megduplázta forgalmát. Kreatív, lendületes, megújulni tudó, stabil kollektíva áll mögötte. Rendkívül gyorsan adaptálja a cég újdonságait. Egyedülálló módon működteti exkluzív törzsvásárlói hálózatát, elsők között élve a közösségi oldalak nyújtotta online lehetőségekkel.

Az Év fiatal, sikeres franchise átvevője díjat a Pékpont franchise hálózat partnere, Mezei Zsolt érdemelte ki. Mezei Zsolt 2003 óta vezeti a Keleti pályaudvari Pékpont üzletet, amelyet korábban a Pékpont Kft. saját maga működtetett. A közvetlen tulajdonosi jelenlét eredményeként még az igen nehéz körülmények közt is nagy munkabírással, odafigyeléssel növelni tudta pékáru üzletének forgalmát.

A Magyar Franchise Szövetség franchise különdíjban részesítette a Vianni franchise hálózatot, elismerve a hálózat eddigi kimagasló eredményeit, valamint a 2010-es évben folytatott tevékenységét. A Vianni Kft., mint a Vianni Üzletlánc üzemeltetője 1997-ben alapított, 100 százalékban magyar tulajdonú társaság. A Vianni üzletek a nagy világmárkák mellett jó minőségű, magyar gyártású vegyi, kozmetikai, műanyag, élelmiszer, ruházati és háztartási termékeket is forgalmaznak. A cég hitvallása: akinek a neve bekerül a „Vianni névtáblára”, az egyúttal Vianni Családtaggá válik.

A franchise díj
A Magyar Franchise Szövetség minden évben versenyt hirdet tagjai között, mely megmérettetésen a legnagyobb hazai és külföldi illetőségű franchise hálózatok vesznek részt azért, hogy kiderüljön, ki az év legjobbja átadói és átvevői szinteken is.

A 2013. év díjazottjainak névsora jövő januárban kerül kihirdetésre, a Szövetség hagyományosan, minden év elején megrendezett díjkiosztó gálavacsoráján. Ismét elindult a versengés – október közepén – a hatalmas presztízzsel járó díjakért, a szakmai szervezet franchise rendszergazdái és átvevői között.
Szerző: ViFe