A Magyar Franchise Szövetség minden évben versenyt hirdet tagjai között, mely megmérettetésen a legnagyobb hazai és külföldi illetőségű franchise hálózatok vesznek részt azért, hogy kiderüljön, ki az év legjobbja átadói és átvevői szinteken is.
A 2013. év díjazottjainak névsora jövő januárban kerül kihirdetésre, a Szövetség hagyományosan, minden év elején megrendezett díjkiosztó gálavacsoráján. Ismét elindult a versengés – október közepén – a hatalmas presztízzsel járó díjakért, a szakmai szervezet franchise rendszergazdái és átvevői között.

A pályázatokat egészen november közepéig küldhetik el a Szövetség részére, amelyeket a szervezet elnöksége bírál el. A díjak komoly elismerést jelentenek a szakma részéről, ezért minden évben számos hálózat pályázik a különböző díjakra.
A Szövetség a pályázók ösztönzésére, tagjainak teljes körű tájékoztatására törekedve cikksorozatot indít, mely írásokban – 2008 és 2012 között – minden év díjazottjait bemutatjuk. Az összeállításokban mind a rendszergazdákról, mind pedig a díjat kapott franchise átvevő partnerekről megemlékezünk. Elsőként a 2008-as év díjazottjai kerültek sorra.
Ingatlanos volt a legjobb 2008-ban
A 2008-as évben az Otthon Centrum érdemelte ki az Év franchise hálózata elismerést. A 100 százalékosan magyar tulajdonban lévő Otthon Centrum 2004 óta tagja a Magyar Franchise Szövetségnek, így akkor ünnepelte öt éves jubileumát is. A hálózat valamennyi irodáját kizárólag franchise partnerek működtetik, s a 2004-től 2009-ig tartó időszakban a hazai ingatlanpiac egyik meghatározó szereplőjévé vált.
Kühne Kata (OC) a díjjal
A kiváló eredményhez kiváló vezetők is kellenek. Nem is véletlen, hogy 2008-ban Kühne Katát, az Otthon Centrum Franchising Kft. ügyvezetőjét a huszonöt legsikeresebb magyar nő között tartották számon.
A 100 leggazdagabb magyar listáját minden évben, külön mellékletként adja ki a Napi Gazdaság. 2008-ban első alkalommal, nagyobb hangsúlyt fektetve a hölgyek szerepvállalására az üzleti életben, egy újabb mellékletet is megjelentettek, a 25 legsikeresebb nő listáját. A listán Kühne Kata, az Otthon Centrum franchise szakértője is szerepelt.
Ugyanebben az évben a Katedra Nyelviskola volt a legdinamikusabb
Az év dinamikusan fejlődő, fiatal franchise hálózata kategória győztese a Katedra Nyelviskola hálózat volt.
2006-ban létrejött az országos Katedra Nyelviskola Hálózat. Ezzel egy olyan országos lefedettségű nyelviskola hálózat jött létre, amely akkor Magyarország 19 megyéjének 36 városában volt jelen.

2006-ban a Katedra Nyelviskola Hálózat 21 várossal indult, 2007-ben 10 város csatlakozott, 2008-ban 6 város lépett be, 2009-ben pedig négy új belépővel szerződtek. A Katedra márka erejét bizonyítja, hogy a nyelvoktatási szektorban elsőként elnyerte a csúcsmárka (Superbrands) minősítést.
A legjobb franchise átvevők is elismerésben részesültek
Az Év legsikeresebb franchise átvevője díjat Lévai László, a Lévai Kft. ügyvezetője, a Duna House franchise rendszer debreceni átvevője kapta.
.jpg)
A Lévai Kft., és az általuk elért eredmények hosszú idő óta a hálózat büszkeségei. Ezeket a szép eredményeket 2008-ban tovább gazdagították, hiszen az eredeti franchise szerződéshez képest több egységet nyitottak, így a debreceni ingatlan és hitelpiacon immár a hatodik irodát indították be és működtetik sikeresen.
Az Év fiatal, sikeres franchise átvevője díjat Sármány Zoltán nyerte el, a Herbária franchise hálózat partnere.
Sármány Zoltán 1978-ban született, Győrben. Az egyetemi tanulmányai mellett már foglalkozott egy kis forgalmú, Kaposvár belvárosában található biobolt működtetésével.

2006-ban csatlakozott a Herbária franchise hálózatához. Az azóta eltelt időben több üzletet is nyitott, jelenleg összesen 6 egységet üzemeltet Nagykanizsán, Pécsett, Baján, Kaposváron és Budapesten.
Szerző: ViFe