Május 27-én megrendezésre került a Magyar Franchise Szövetség közgyűlése

Május 27-én megrendezésre került a Magyar Franchise Szövetség közgyűlése

Május 27-én megrendezésre került a Magyar Franchise Szövetség közgyűlése

A közgyűlés valamennyi napirendi pontját teljes egyetértésben, egyhangúlag szavazta meg a tagság. Ezek keretében elfogadták Murányi László elnök előadásában a 2012-es évi beszámolót, valamint Tóth András, a Felügyelő Bizottság elnökének jelentését is.
A rendezvényen előadást tartott dr. Mellár Tamás, közgazdász, statisztikus, egyetemi tanár „A magyar gazdaság helyzete, lehetséges kiutak a válságból” címmel.
„A magyar gazdasági válság nem a világválság következménye, mivel a visszaesés Magyarországon már 2006-ban elkezdődött, a gazdaság 2002-2008 között nem fenntartható pályára állt, s hiába volt évi 4 százalékos a GDP-növekedés, ebből a gazdaság belső forrásból csak 1-2 százalékot produkált, a többi külső forrásból valósult meg – mondta Mellár Tamás egyetemi tanár a Magyar Franchise Szövetség közgyűlésén tartott előadásában hétfőn, Budapesten.” (MTI)
Sor került az idén jubileumot ünneplő tagok, valamint a juniorból rendes taggá váló franchise hálózatok elismerésére is. Az elismeréseket főtitkár asszony, dr. Mandel Katalin adta át, valamint bemutatásra kerültek a Szövetség új tagjai is.
A képen: a Szövetség elnökségének asztala, dr. Mellár Tamás előadóval –
a háttérben a közgyűlést levezető Lavotha Ildikó, a Magyar Franchise Szövetség alelnöke
Idén ünnepli 10. jubileumát az Otthon Centrum ingatlaniroda hálózat. 20. jubileumát tartja a Líra Könyv, valamint a Herbária is. A McDonald’s pedig 25 éves lett. Emellett rendes taggá válásuk alkalmából elismerést kaptak a BENU Gyógyszertárak, valamint a Twist&Chips képviselői is.
A Szövetségbe újonnan belépő tagok az Alma Gyógyszertárak, a BENU Gyógyszertárak, a BioTech USABorháló, a Magnetti Marelli / Checkstar, a Matrackuckó, a Mucho Burrito, a Nordsee, a Wienerwald, valamint a Stilianos babauszoda franchise hálózat.
A rendezvényen szó esett a Magyar Franchise Szövetség szakmai előmeneteleiről, fontosabb eseményeiről, valamint lobbi-tevékenységéről is.
Forrás: sajtóközlemény; MTI

Cikkek

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Magyar Franchise Szövetség • H-1027 Budapest, Margit krt. 64/b • Telefon: +36 20 342 3342 • E-mail: titkarsag(kukac)franchise.hu