A minőség az első, ezt tanúsítvány is igazolja

A minőség az első, ezt tanúsítvány is igazolja

A minőség az első, ezt tanúsítvány is igazolja

 

A SPAR 2014-ben először szerezte meg a Nemzetközi Élelmiszeripari Szabvány logisztikai részének (IFS Logistics Standard) tanúsítványát, melyet évről évre legmagasabb szintű elvárásait teljesítve újít meg. Folytatva a kitűzött vélt és megerősítve partnerei döntését idén is teljesítette a legmagasabb szintű elvárásokat.
Az önkéntes minősítéssel az áruházlánc biztosítja az üzlethálózat igényeinek megfelelő kiszolgálást, a vevői szempontokon alapuló fejlesztési folyamatokat, az esetlegesen előforduló hibák azonnali, gyors és hatékony kezelését.
„A SPAR nemcsak üzleteiben, hanem azok logisztikai hátterében is kiemelten kezeli a minőségi szolgáltatást, hiszen több mint négyszáz áruház biztonságos és minőségi termékekkel történő kiszolgálásáról kell gondoskodni nap mint nap” – mondta Maczelka Márk kommunikációs vezető.
A SPAR csoport három éve döntött úgy, hogy logisztikai tevékenységét a korábban is működtetett HACCP rendszeren felül a legmagasabb szintű IFS Logisztikai minőségirányítási és élelmiszerbiztonsági szabvány követelményrendszeréhez igazítja. A minősítést a kereskedelmi láncok közül egyedüliként a SPAR csoport szerezte meg, és ezt már másodszor újította meg sikeresen.
Az IFS Logistics Standard nemzetközileg elfogadott élelmiszerbiztonsági rendszer, kifejezetten az ellátási lánc logisztikai folyamatainak szabályozására és minőségének fenntartására hozták létre. A legmagasabb szintje garantálja, hogy olyan élelmiszerbiztonság valósuljon meg a logisztikai folyamatokban, amely az áru beérkezésétől a kiszállításig garantálja, hogy a fogyasztókhoz kifogástalan minőségű termékek kerülhessenek.
forrás: SPAR

Cikkek

Bemutatkozik a Maráczi Serház koncepció

A Maráczi Serház koncepció 2018-ban debütált a fesztiválok világában. Az egyedi, kör alakú italpultjaik rendkívül népszerűvé váltak, és számos fesztivál, rendezvény és városi esemény üde

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Magyar Franchise Szövetség • H-1027 Budapest, Margit krt. 64/b • Telefon: +36 20 342 3342 • E-mail: titkarsag(kukac)franchise.hu