Közel 15 éve, hogy először nyitotta meg kapuit a Creppy PalacsintaHáz és ezzel egyidőben indult hódító hadjáratára a Creppy márkanév is.
Interjút készítettünk Oszlánczi Rékával, a hálózat alapítójával.
Hogyan indult a Creppy, hány éve működik franchise-ban, mennyiben volt eltérő a koncepció a franchise hálózattá válást megelőzően?
A Creppy története a miskolci PalacsintaHáz létrejöttével kezdődött 2006-ban. Akkor a családommal egy olyan vendéglátó egység nyitásában gondolkodtunk, mely megtöri a hagyományt, új színt visz a Miskolci vendéglátó szektorba. Mindezt Miskolcnak egy patinás, egyedi, ugyanakkor abban az időszakban igazán elhanyagolt részén, a város fölé magasodó avasi pincevilágban valósítottuk meg. A kezdeti körülmények nem voltak ideálisak. Egy teljesen új koncepciót kellett meghonosítanunk úgy, hogy újra életet leheljünk a város egy feledés útján lévő részébe. Mindezek mellett nyitásunkat követően szinte rögtön jött a gazdasági világválság.
A nehézségek ellenére sikerült fejlődnünk és megmutattuk a városnak, a régiónak, hogy a különlegességünknek van ereje, mely azóta is folyamatosan növekszik.
A Creppy, mint védett márkanév 2014-ben jött létre, mely egyidős franchise rendszerünk születésével. A koncepciónk alapja a kivételes, prémium palacsintás vendéglátásunk, melyet egyfelől az ételkülönlegességeink, másfelől pedig az egyedi szervizünk alkot.
Miért döntöttél a franchise mellett, miért gondoltad, hogy alkalmas erre a koncepció? Esetleg már eleve erre készültetek?
Az egyre növekvő vendégigények a terjeszkedés útjára tereltek. Egy idő után az ország számos pontjáról csak azért látogatnak Miskolcra, hogy eljöjjenek hozzánk palacsintázni. Az igényt látva, döntöttünk a terjeszkedés mellett. Mindenképpen rendszerszintű fejlődésben gondolkodtunk, ugyanakkor nem terveztük saját egységek nyitását, sem gazdasági, sem üzemeltetés-hatékonysági szempontok miatt. A franchise modell ezzel szemben remek lehetőséget biztosít külső tőke bevonására, így a gyors növekedéshez is. A leszabályozott folyamatok, a termelési rendszer, illetve a központi marketing ideális alannyá tette a koncepciót a franchise-ban való terjeszkedéshez.2014-ben kezdtük el a koncepció összerakását, elkészítettük a franchise dokumentációkat, összeszedtük az összes tudást, mely egy leendő franchise egység sikerességéhez elengedhetetlen.
Van külön franchise központ? Ha igen, milyen támogatást nyújt a partnerek számára?
Idén nyáron nyitottuk meg Miskolcon, a Creppy PalacsintaHáz szomszédságában az egyedülálló multifunkcionális palacsinta központunkat, a Creppy Centert. Ez egy különleges, több, mint 100 fő befogadására alkalmas rendezvényközpont, melyben helyet kapott egy high-tech háttér és oktató konyha, illetve franchise oktató bázisként is üzemel.
A Creppy Centerben minden feltétel adott ahhoz, hogy Partnereink a lehető legtökéletesebben el tudják sajátítani egy sikeres Creppy étterem üzemeltetéséhez szükséges tudásanyagot.
Milyen célkitűzéseid vannak a hálózatot illetően? Hogy látod, meddig tud növekedni a Creppy?
Mindig is nagyban gondolkodtam, célom jelenleg is a további terjeszkedés. Első körben országon belül szeretnénk lefedni a stratégiai régiókat, majd jöhet a külföldi piacra lépés. Célunk minél több embernek megmutatni a különleges vendéglátásunkat, az egyedi palacsintáinkat, illetve átadni a kivételes Creppy élményt!
Ki számotokra az ideális átvevő?
Franchise partnereink tekintetében távol álljon tőlünk az általánosítás, azonban vannak olyan tulajdonságok, melyek kétségkívül előnyösek lehetnek együttműködésünk szempontjából. A lojális, a Creppy rendszer iránymutatásait feltétlenül betartó partnerrel villám sebességgel tudunk haladni a siker útján. Mindemellett szükséges hozzá a kreativitás, a kitartás és az igényesség, melyek alapvető kritériumai a tökéletes Creppy élménynek. Nem árt, ha a franchise partnerünk a vendéglátás világát már ismeri, vagy van rálátása a területre. Fordított műszakban dolgozunk, a nagy átlagtól eltérő munkarendben és életritmusban. A vendégek felé nyújtott alázat alapkövetelmény a Creppy rendszerében. A munkatársak hatékony irányításának érdekében pedig vezetői ismeretekkel is kell, hogy rendelkezzen.
Milyen tanácsot adnál a most induló franchise hálózatoknak?
Alkossanak egy minden területet átfogó, működőképes, precíz rendszert, mellyel bátran belevághatnak. Ha adott egy jó ötlet, aminek tudunk adni egy másolható keretet, a franchise remek lehetőséget biztosít a terjeszkedéshez. Nem mondom, hogy a világ legegyszerűbb dolga, mindenesetre hosszú távon a leghatékonyabb növekedési formája lehet a vállalkozásnak ez a modell.
Mit tartasz a hálózat legfontosabb tulajdonságának, amely hozzájárult annak sikeréhez?
A Creppy nem csupán palacsintát, egy vacsorát kínál vendégeinek, ahogy nem is szimpla étteremként funkcionálnak a koncepció egységei. Mi olyan élményt adunk palacsinta rajongóknak, melynek még az emléke is örömöt csempész a szívükbe. Ez a kivételes Creppy élmény, mely a palacsinták különlegességéből, az egységek egyedi atmoszférájából, illetve kiszolgálásunk páratlanságából áll össze.
A hálózat építés sikerének további kulcsaként kell még megemlítenem a család jelentőségét. A Creppy a mai napig családi irányítás alatt működő vállalkozás, melynek erejével haladunk előre. Mindenkinek megvan a feladata, közösen tudunk fejlődni és segíteni partnereinket egy sikeres étterem üzemeltetésében.
Mi különbözteti meg a hálózatot a versenytársaitól, miben jobb, mint a konkurencia?
Azt gondolom, hogy a fenti mondataim a válasz erre a kérdésre is. A Creppy különlegessége az, ami megkülönböztet Bennünket, ez az az élmény, amit csak mi tudunk nyújtani.
A Creppy név nem csupán egy kiváló éttermet, vagy egy remek palacsintázót takar. A Creppy a palacsintás vendéglátás Disneylandje! Kreatív és egyedi palacsintás fogásainknak nincs konkurenciája.
„A Creppynél 2 órára bárki lehet palacsintás király!” szól a szlogenünk, pontosan ezt az élményt szeretnénk mindenkihez eljuttatni.