Egyedülálló mobil koktélbár koncepció csatlakozott a Magyar Franchise Szövetséghez

Egyedülálló mobil koktélbár koncepció csatlakozott a Magyar Franchise Szövetséghez

Egyedülálló mobil koktélbár koncepció csatlakozott a Magyar Franchise Szövetséghez

Egy fiatal magyar pár thaiföldi utazása során jutott arra a felismerésre, hogy a világnak nagy szüksége volna egy olyan italra, ami egyben finom, egyedülálló, gyerekek és felnőttek egyaránt fogyaszthatják, s nem tudják magukra (vagy másokra) önteni. 

Alapötletként a fröccs merült fel, aztán ehhez társultak még különféle alkoholos-alkoholmentes koktélok, egy kis csavarral, pukkanó, gyümölcsös ízbombákkal megfelelő arányban keverve. A vásárlók egy teljesen új ízélményt kapnak, s mindezt biztonságos, lezárt újrahasznosított műanyag pohárban.

Az első mintaegységeket néhány barátukkal közösen Thaiföldön nyitották meg és több mint egy éves működési tapasztalattal a hátuk mögött, a kezdeti hibákat kijavítva, a recepteket tökéletesítve kezdték el a tevékenységüket Magyarországon.

A Bliss42 márka hazánkban 2018 május elején mutatkozott be nagy sikerrel a VIII. Food Truck Show első budapesti állomásán, a Kincsem Parkban. Aki eddig kóstolta a bárpultban biztonságosan lefóliázott, környezetkímélő „ÚjraPohárban” felszolgált, take away, koktéljaik valamelyikét mind kirobbanóan nyilatkozott róla. A Bliss42 koktéljait akár tengerparton, fesztiválon, buliban vagy csak az utcán sétálgatva, a lehető legnagyobb biztonsággal és a lehető legnagyobb élvezeti faktorral lehet elfogyasztani.

A Bliss42 Popping Cocktails egy egyedülálló, teljesen új koktél és önálló ital kategória, melynek különlegessége nemcsak a tartalomban, hanem a csomagolásban is rejlik. Az összetevők, az italok sajátos és automatizált elkészítési módja, illetve a pohár lezárási technológiája jelentősen növeli a szűk időkeresztmetszet alatt prosperáló vendéglátás eredményességét.

A Bliss Europe Zrt. hálózatát franchise rendszerben bővíti hazánkban, amelyben mobil koktélbárokat, a teljes körű üzemeltetéshez szükséges know howt, szakmai támogatást és folyamatos alapanyagellátást biztosít partnereinek.

Amennyiben felkeltette érdeklődését a koncepció, további információért jelentkezzen az alábbi elérhetőségek egyikén:

Juhász Dániel
+36/30 868-3561
juhasz.daniel@blisscocktails.com

Cikkek

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Magyar Franchise Szövetség • H-1027 Budapest, Margit krt. 64/b • Telefon: +36 20 342 3342 • E-mail: titkarsag(kukac)franchise.hu