Budapest, 2016. október 20. – Lezárta első, teljes évét az Aryzta vállalatcsoport kötelékében a Fornetti. A tavaly augusztusi ügyletet követően a magyar gyökerű nemzetközi vállalat egy év alatt az Aryzta-flotta egyik zászlóshajója lett. Az elmúlt 14 hónap során a Fornetti mintegy 8 millió eurót fordított fejlesztésre, új külföldi piacokra indította meg a szállításokat, új bolttípust és termékcsaládot mutatott be a vásárlóknak. A vállalat kiemelkedő teljesítmények eredményeképpen a Fornetti lett az Aryzta kelet-európai régiós stratégiájának a központja, amelyet a nemzetközi élelmiszeripari vállalatcsoport cseh és lengyel leányvállalatai is támogatnak majd a jövőben.
Alig több mint egy éve, 2015 augusztus elején cserélt tulajdonost a Fornetti Csoport, amely azóta jelentős fejlődésen ment keresztül. A vállalat az elmúlt évben közel 15 százalékot növekedett, miközben számos területen hajtottak végre fejlesztéseket is. „Az elmúlt 12-14 hónap alatt közel 8 millió eurót fordítottunk a gyártóberendezések és a technikai eszközök, köztük a gépjárműpark fejlesztésére. Magyarországon és Romániában is fejlesztettük a gyárainkat, és közel 40 új gépjárművet állítottunk forgalomba a termékek szállításához” – emeli Sebastian Gooding, a Fornetti Csoport ügyvezető igazgatója, az Aryzta közép-kelet-európai vezérigazgatója, aki hozzátette: a technológiai modernizáción túlmenően 2016 májusától 10 százalékos általános bérfejlesztést is végrehajtottak, ezzel ismerve el dolgozók hozzájárulását a vállalat sikeréhez.
A Fornetti a bérfejlesztés mellett az elmúlt egy évben csoportszinten több mint 200 munkavállalóval növelte foglalkoztatottjai számát, miközben egy egyedülálló ösztöndíj programot is elindított technikusi végzettségű fiatalok számára.
A fejlesztések révén megerősödött vállalat az elmúlt hónapokban újabb piacokon is megjelent termékeivel: a Fornetti termékei áprilisban jelentek meg a német kiskereskedelmi boltok polcain. „A német piacra történő belépés egy féléves folyamat eredménye volt, amelynek a vállalat egy külföldi, élelmiszerbiztonsági és minőségi ellenőrzésen elért kiemelkedő – 96 százalékos – eredménye jelentette a záróakkordját. Ez az eredmény európai szinten is egyedülálló, és mindezt egy előre nem bejelentett auditon érte el a vállalat” – emelte ki Balthas Klein, a Fornetti Csoport stratégiai ügyekért felelős ügyvezetője, aki szerint a kiemelkedő gyártási sztenderdek fontos tényezői a Fornetti eredményeinek.
A Fornetti az elmúlt évben is folyamatosan fejlesztette termékeit és üzleti megoldásait, amelynek eredményeképpen áprilisban új bolttípust és termékcsaládokat vezetett be Magyarországon. A Fornetti Food and Beverage (FFB) üzletek a piaci trendeknek megfelelő kibővült kínálattal és megújult arculattal, önkiszolgáló rendszerben árusítják a pékárukat, szendvicseket, wrapokat, pizzaszeleteket és a saját márkás üdítőt és kávét. „Az új üzlettípus kialakításával a célunk, hogy lépést tartsunk az élelmiszeripari trendekkel, és tudatosan formáljuk a Fornettiről kialakult képet. Ma a vásárlói igények a felgyorsult életmód miatt egyre inkább a különböző street food megoldások felé tartanak, amely koncepció az FFB boltokat is ihlette” – mondta Bánhidi Attila, a vállalatcsoport értékesítésért és marketingért felelős ügyvezetője, aki rámutatott, hogy az új bolttípust örömmel fogadták a vevők, akik immáron két helyen is találkozhatnak az FFB kínálatával.
Az első FFB bolt kínálatában debütált a tudatos fogyasztókat célzó BakeFitt termékcsalád és almárka, amely 8 féle pékárut kínál, édes és sós ízvilágban egyaránt. A csökkentett energia- és szénhidráttartalmú, fehérjében és élelmi rostokban gazdag termékek minőségi összetevőit nagy gondossággal válogatják és többszörösen ellenőrzik. „A vásárlók számára ma két nagyon fontos elvárás van a megvásárolt élelmiszerek irányába: legyenek egészségesek, energiacsökkentettek, ugyanakkor táplálóak, illetve biztonságos körülmények között készüljenek. A Fornetti BakeFitt termékcsaládja minden elvárásnak megfelel” – emelte ki Bánhidi Attila.
A Fornetti sikeres működésének és példaértékű üzleti modelljének köszönhető eredményeket látva 2016 júniusában az ARYZTA AG úgy döntött, hogy jelentősen növeli leányvállalatának nyújtott támogatás mértékét. A lépés értelmében a Fornetti csoport ügyvezető igazgatóját, Sebastian Goodingot azonnali hatállyal az ARYZTA Csoport közép-kelet-európai ügyvezető igazgatójának nevezték ki, mellyel felelősségi köre a régióban 5 országra és 8 pékipari vállalatra terjed ki, közel 3000 alkalmazottal. “Ezeket az erőforrásokat most nagymértékben állíthatjuk a Fornetti szolgálatába. Ez egy fontos változás, amely tovább erősíti vásárlóinkkal és partnerinkkel való kapcsolatainkat, valamint új értékesítési csatornákat nyit számunkra. Ez a döntés fontos lépés a Fornetti életében, de az elmúlt egy év eredményeit látva megérdemeltük ezt a bizalmat” – hangsúlyozta Bánhidi Attila. Sebastian Gooding a Fornetti menedzsmentjének tagjai közül – hogy ezzel is segítse a magyar vállalatnál már bizonyított kimagasló know-how átültetését a régiós működésbe – Bánhidi Attilát közép-kelet-európai kereskedelmi igazgatónak, Balthas Kleint pedig közép-kelet-európai projekt igazgatónak nevezte ki.
„A Fornetti már bizonyította értékeit. Továbbra is a legfőbb célunk, hogy a tavalyi ígéreteknek megfelelően a vállalatcsoportot Európa meghatározó pékipari szereplőjévé emeljük, megfelelve a legmagasabb szintű élelmiszerbiztonsági és minőségi előírásoknak. Jó úton járunk ezen cél felé, amelyet elsősorban a kiváló menedzsmentnek és az elkötelezett, jól képzett munkavállalóinknak köszönhetünk” – hangsúlyozza Sebastian Gooding a jövőbeni tervekre kitérve.