Az elmúlt fél évben a Fornetti sokat dolgozott azon, hogy fejlődését ne csak hazai és térségi szinten realizálja, hanem a sikeresen hódíthassa meg a nyugati piacokat. Ennek a munkának első lépéseként egy német piacvezető élelmiszer ipari vállalat megrendelését teljesíti a hetekben.
De hogyan is történt mindez?
A Fornettit, ahogy azt mi is megírtuk, felvásárolta még tavaly augusztusban az Aryzta csoport. Az üzlet lebonyolítása után az Aryzta partnereinek mutatta be termékeit a hazai gyártó, melyet követően élelmiszerbiztonsági és minőségi ellenőrzésen esett űt a cég. Az vizsgálaton igazán jól, 96%-os eredményt ért el.
Ahogy Sebastian Gooding – a Fornetti ügyvezető igazgatója- fogalmazot „Az élelmiszerbiztonság minden országban egyre fontosabbá válik az iparág összes szereplője számára. Még a legnagyobb vállalatok sem kockáztathatják meg, hogy élelmiszerbiztonsági hiányosságok miatt elveszítsék vásárlóikat. E tekintetben a Fornetti Európában vezető szerepet tölt be a fagyasztott pékáruk piacán, ez üzleti sikereinek meghatározó eleme”.
A 2015. év franchise hálózata díj birtokosa az idei évre is nagyléptékű növekedést kalkulál. A folyamatos fejlesztés és fejlődés hatására tavaly 12 százalékkal növekedtek, mely tendenciát az idei évben is szeretnék folytatni.
A tavalyi növekedés mellett fontos megemlékeznünk arról is, hogy az új, saját bútorüzem nem csak a cég fejlődését szolgálta, hanem közel 200 embernek adott munkát 2015-ben. A terjeszkedés mellett a további fejlődést is beütemezte a fagyasztott pékárukat gyártó cég az elkövetkező egy-másfél évben, hiszen közel 1 milliárd forintos fejlesztési programot terveznek megvalósítani.
„A hosszú távú céljaink elérésének biztosítása mellett rövidtávon is szeretnénk további helyi sikereket elérni. 2016 nyaráig elsősorban a hazai pozícióink megerősítésére és a németországi terjeszkedésre koncentrálunk majd” – mondta el Gooding.
forrás: uzletresz.hu