Már vidéken is terjeszkedik a magyar mosodahálózat

Már vidéken is terjeszkedik a magyar mosodahálózat

Már vidéken is terjeszkedik a magyar mosodahálózat

 

Jelenleg a Bubbles non-stop önkiszolgáló mosodahálózat 17 egységgel rendelkezik, melyből minden üzlet Budapesten és annak környékén található. Egészen pontosan 16 mosoda kapott helyet a fővárosban és 1 Érden. Az elmúlt bő 1 év alatt 16 új egység nyílt meg, hiszen tavaly májusban még csak a második Bubbles kezdte meg az üzemelést. 
Már ez is különösen gyors terjeszkedésnek mondható egy fiatal vállalat esetében, a tervek szerint azonban az üzletnyitások a jövőben még magasabb fokozatba kapcsolnak, miközben jelenleg is 6 új üzlet kialakítása van folyamatban. Ezzel egy időben kezdetét veszi az országos terjeszkedés, melynek során a fővároson és Pest megyén kívül is nyílnak új Bubbles egységek. Az első vidéki üzlet Székesfehérváron kezdi majd meg működését, így hamarosan az itteniek is megismerhetik az önkiszolgáló mosoda szolgáltatásait, és felfedezhetik a közösségi mosás élményét.

A székesfehérvári egység után pedig már egy kerek szám megünnepelésére készülhet a Bubbles, ugyanis néhány héten belül a 20. egység is megkezdi működését. A vállalat 3-4 éven belül szeretne egy 100 egységes hálózattá fejlődni, és ezt a célt franchise partnerek bevonásával kívánja elérni.

Országos szinten közel 50 franchise, valamint 50 saját egység megnyitását tervezi az önkiszolgáló mosodahálózat.

Cikkek

Biatorbágyon nyílik a 15. Stilianos Babauszoda

Tovább terjeszkedik a Stilianos Babauszoda hálózat. Június második felében a hálózat tizenötödik egysége nyitja meg medencéit a kisgyermekek és szüleik előtt Pest megye egyik legnépszerűbb

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Magyar Franchise Szövetség • H-1027 Budapest, Margit krt. 64/b • Telefon: +36 20 342 3342 • E-mail: titkarsag(kukac)franchise.hu