Első lépésben húsz barista (kávékészítő) képzésre és állásra jelentkező fiatalnak bérelne lakást a Café Frei – jelentette be Frei Tamás a Facebook oldalán. Az egykori újságíró, ma üzletember szerint nemcsak beszélni kell a munkaerőhiányról és -elvándorlásról, hanem tenni is ez ellen. A magyar kávékereskedő és kávézóüzemeltető cégcsoport tavaly 2,1 milliárdos forgalmat bonyolított, 2018-ra 2,5 milliárdot terveznek – derül ki a Forbes cikkéből.

“A Café Freiben sokféle szakember dolgozik, a cukrászaink, a beszerzési szakemberek, a pörkölőmester, mind nagyon lelkes, komoly tudású emberek. A baristáknál viszont már nem vagyunk mentesek a magyar valóságtól. A magyar valóság pedig az, hogy irtó nagy a fluktuáció, jönnek-mennek az emberek. Egy felkészült, gyakorlott barista kiképzésében 2-3 hónap munkánk van, és 20-25 százalékuk utána azonnal integet, és egy másik budapesti kávézóban, vagy Londonban végzi. A tőlünk szerzett, majdnem azt mondom, hogy ellopott szaktudással” – nyilatkozta Frei Tamás a Forbesnak.
Az iparági fluktuációhoz képest náluk alacsonyabb arányú az elvándorlás, azonban a képzésre jelentkező fiatalokkal elbeszélgetve arra jutottak, hogy a Budapesten munkavállalást tervező vidékiek rendkívül magas lakhatási költséggel szembesülnek. “Egyből 3-4 havi lakásbérleti kauciót előlegbe le kell tennie, hát honnan lenne 300-400 ezer forintja?” – tette fel a kérdést Frei Tamás. Az üzletember szerint egyszerűbb Balmazújvárosból Londonba menni, mint Budapestre, mert ott segítik a lakásbérlést, a foglalót, egészen más a rendszer, simább a “landolás”.

Frei Tamás a Facebook oldalán bejelentette, hogy ezentúl lakásokat bérelnek Budapesten a vidékről baristaképzésre érkező és náluk munkát vállaló fiataloknak. Ez húsz embert fog érinteni első körben. Majd kiderül, hogy ez működik-e, de szerinte tenni kell valamit, nemcsak beszélni a problémáról, nyavalyogni sopánkodni. “Magyarországnak versenyeznie kell a magyarokért” – mondta a lapinterjúban.
Ha nem működik, akkor a következő lépésben a magyarlakta területekről fognak hívni baristákat, és ha még így is munkaerőhiányuk lesz, és nagy a fluktuáció, akkor olasz és délspanyol munkavállalókat hoznak. Ő Olaszországban él, s “tudja, hogy ott micsoda munkanélküliség van”.
“landolás”.
Frei Tamás a Facebook oldalán bejelentette, hogy ezentúl lakásokat bérelnek Budapesten a vidékről baristaképzésre érkező és náluk munkát vállaló fiataloknak. Ez húsz embert fog érinteni első körben. Majd kiderül, hogy ez működik-e, de szerinte tenni kell valamit, nemcsak beszélni a problémáról, nyavalyogni sopánkodni. “Magyarországnak versenyeznie kell a magyarokért” – mondta a lapinterjúban.
Ha nem működik, akkor a következő lépésben a magyarlakta területekről fognak hívni baristákat, és ha még így is munkaerőhiányuk lesz, és nagy a fluktuáció, akkor olasz és délspanyol munkavállalókat hoznak. Ő Olaszországban él, s “tudja, hogy ott micsoda munkanélküliség van”.
Jól megy a magyar kávézóláncnak

A három Frei-cég összes nettó árbevétele tavaly meghaladta a 2,1 milliárd forintot, az adózott eredmény a 310 milliót – derül ki a Céginfo.hu adataiból. A tervek szerint a növekedés 2018-ban is folyatódik, 2,5 milliárdos forgalmat és 350 milliós nyereséget várnak a Forbes-ban megjelent adatok szerint. A kávé az eladások 65 százalékát teszi ki (a többi az egyéb ital- és ételfogyasztás).
Jelenleg 40 Café Frei kávézó van Magyarországon, ebből 18 saját és 22 franchise-partner. Ezen kívül 1-1 egységük van Franciaországban, Ausztriában, az Egyesült Királyságban és Dubajban, valamint 3 Romániában, továbbá üzletnyitást terveznek Szaúd-Arábiában is

A Frei-láncnak nemcsak a Starbucksszal kell versenyezni, hanem az utcasarki kávézókkal is. Jelenleg 18 országból hoznak kávét 31 ültetvényről, a legtöbbet Peruból és Brazíliából. “Persze itt is áll, hogy a méret a lényeg. Minél többet vásárolsz valakitől, annál nagyobb kedvezményt kapsz. Ezért áruljuk a kávénkat a kiskereskedelemben is, hogy minél nagyobb mennyiséget adjunk el, vagyis minél többet kelljen vennünk, egyre jobb áron. Tavaly 55 tonna kávénk fogyott el itt” – nyilatkozta Frei.
Mindig viccesnek éreztem, amikor valaki azon csodálkozott, hogy mit keres Frei Tamás a kávézásban. Szerintem nincs magyar, aki annyi kávéültetvényen, pörkölőüzemben és kávégyárban járt, mint én. Nekem ez már évtizedek óta a hobbim, és már több mint 10 éve az első számú dolog az életemben, a fő vállalkozásom.
Ezer okból mennek külföldre ma a fiatalok az üzletember szerint, van, aki csak tanulni vágyik, van, aki tapasztalatot szerezne, van, aki örökre megy, mert új életet akar kezdeni, van, akinek elege van a magyar politikából vagy a légkörből, a mostaniból vagy a tíz évvel ezelőttiből.
Frei bevallása szerint négylaki életet él, novembertől márciusig Miamiban él, tavasztól őszig Európában: Firenzében, Nizza mellett és Budapesten lakik – derül ki a Forbes cikkéből.
Forrás: Napi.hu
Képek: Café Frei/Facebook
Képek: Café Frei/Facebook