Nyáron növekszik az autókölcsönzők piaca

Nyáron növekszik az autókölcsönzők piaca

Nyáron növekszik az autókölcsönzők piaca

 

Hazánkban nyáron kiemelkedően fellendül az autókölcsönzők piaca, ebben számos nagyszabású rendezvénynek, köztük a Forma–1-nek és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér folyamatosan élénkülő utasforgalmának is fontos szerepe van. Főleg a nagy, nemzetközi kapcsolattal rendelkező cégek forgalma lendül meg ilyenkor, közülük négy van jelen Magyarországon: az Avis, az Europcar, a Hertz, a Sixt. Ezek flottája fokozatosan nő, ma együttesen több mint 3000 járművet üzemeltetnek.
A Hertzet képviselő Mercur Rent a Car ügyvezető igazgatója, Kozák József a Világgazdaságnak elnmondta, hogy míg korábban a külföldi ügyfelek mozgatták a piacot, idén már a belföldi kereslet is nő. Ennek hátterében a gazdaság élénkülése állhat, aminek köszönhetően többet mozognak a cégek. „Munkával teli időszakot élnek – jellemezte a mostani időszakot Kozák –, amelyben az egyébként is élénkülő idegenforgalom mellett számos olyan program is közrejátszik, amelyre sok turista érkezik; ilyen például a Sziget Fesztivál, a Zsidó Kulturális Fesztivál vagy a Hungaroringen zajló versenyek (köztük lesz majd a szeptemberi Kamion Európa Bajnokság is). Ugyanakkor, ahogy Ausztriában az egy szobára eső árbevétel duplája a budapestinek, hasonló arány figyelhető meg az autókölcsönzésben is, vagyis olcsók vagyunk.”
A négy nagy hálózaton kívül Magyarországon több száz vállalkozás tevékenységi körében szerepel az autókölcsönzés; a márkakereskedők mellett számos kisebb cég is működik, ezek jellemzően tíz-húsz járművet üzemeltetnek. A 2008-as válság szűkítette a piacot, de a megmaradt szereplők megerősödtek és folyamatosan fejlesztenek, kínálatukban megjelentek az első elektromos autók a környezettudatos ügyfelek igényeinek kielégítésére.
Forrás: vg.hu

Cikkek

Franchise képzés 2.0

A Magyar Franchise Szövetség júniusban elindítja a Franchise Képzés 2.0 sorozatot. Amely az alapképzésre épül és még mélyebb betekintést nyújt a résztvevőknek a franchise hálózatok

Iratkozzon fel hírlevelünkre

Magyar Franchise Szövetség • H-1027 Budapest, Margit krt. 64/b • Telefon: +36 20 342 3342 • E-mail: titkarsag(kukac)franchise.hu